Amikor euroszkepticizmusról és EU-ellenességről hallunk, akkor hajlamosak vagyunk ösztönösen a kelet-közép-európai tagállamokra gondolni. Az unió kritizálása és a kilépés lehetősége azonban nem csak a magyar és a lengyel politikában aktuális téma. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a szövetség első elhagyója az Egyesült Királyság volt. A Brexit egy nagyon súlyos tabut döntött le azzal, hogy megmutatta az Európai Unióból igenis ki lehet lépni. Ez a hirtelen felismerés azonban nem csak a brit, hanem az éppen választások előtt álló holland közéletet is megrengette.

Az euroszkepticizmus egyáltalán nem új keletű a tulipánok országában. Alapító államként Hollandia is sokáig a mélyebb integráció híve volt, azonban a 90-es években, főleg az unió bővítéspolitikáját sokan elkezdték kritizálni (ez a vita egyébként egészen a mai napig fennáll). A holland euroszkepticizmus első jelentősebb képviselője Frits Bolkestein, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) elnöke volt. A jobbközép politikus többször is felszólalt a parlamentben az uniós jogkörök kiterjesztése és az eurózóna felelőtlen bővítése ellen. Bolkestein követelései ugyan hangzatosak voltak, de leginkább csak a szűk politikai elitet tudták megszólítani, a gyakorlatban semmi eredményük nem lett. Egy egészen más fajta EU-ellenességet képviselt Pim Fortuyn, aki az populista közhangulatot meglovagolva tudott nagyon népszerű lenni. Bolkesteinnal szemben ő az utcára vitte az euroszkepticizmust és a közemberek nyelvén kritizálta az uniót. A legfőbb témája a határok hiánya miatti migráció elutasítása volt. Úgy gondolta, hogy az iszlám intoleráns kultúrája nem összeegyeztethető a nyugati liberalizmussal. Fortuyn egyébként maga is homoszexuális volt és kiállt a melegjogok és a nemi egyenlőség mellet, az iszlamizmussal szemben.

Pim Fortuyn már nem élhette meg pártja parlamentbe jutását. Néhány nappal a választások előtt végzett vele egy merénylő.

Az uniót kritizáló politika 2005-ben aratta legnagyobb sikerét. Egész Európát megrengette, amikor a hollandok népszavazás útján mondtak nemet a közös alkotmányra (pár nappal korábban a franciák is ellene szavaztak, elsőként az unióban). Igaz, hogy későbbi közvélemény-kutatások kimutatták, hogy sokan a kormányról való véleményformálásra használták a referendumot. Szintén közrejátszott az alkotmányt támogatók kiábrándító kampánya. A VVD például egy videóban hasonlította össze a törvény elutasítását a holokauszttal és a terrorista támadásokkal. A referendum sikertelensége azonban felerősítette az uniót kritizálók hangját, ami a mai napig nem tűnt el a holland politikából.

Jelenleg a leginkább EU-ellenes politikát a szélsőjobboldal folytatja. A fortuyni örökséget a Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) vette át. A populista párt elutasítja a migrációt és a nemzeti szuverenitás leépítését. A PVV-t egyébként sokan nem is a szélsőjobboldalra sorolják be. Míg a társadalmi kérdésekben inkább konzervatívak, addig a gazdaságpolitikájuk baloldali témákat tartalmaz. A szélsőjobb másik erőssége a Fórum a Demokráciáért (FvD). A párt vezére, a mindössze 38 éves Thierry Baudet 2016-ban indított el egy politikai think-thanket, ami később mozgalommá nőtte ki magát. Mivel eredetileg is egy vitaklubként alakultak meg, így a PVV-vel szemben ők inkább az értelmiségi köröket tudták bevonzani. Szintén nagy különbség, hogy Wildersékkel ellentétben ők nem egy szociális alapú rendszerben, hanem a tiszta piacgazdaságban hisznek. Azonban bármilyen ellentét is feszül a két párt között, az Európai Unióról hasonlóan gondolkodnak. A PVV és a FvD is népszavazást szeretne kiírni a tagságról, a referendumon pedig mind a ketten a kilépés mellett kampányolnának. Ebből a szempontból még Fortuynt is túlszárnyalják, ő ugyanis elhagyni nem, csupán megreformálni akarta az uniót.

Valószínűleg Thierry Baudet sem számított rá, amikor elindította a jobboldali vitaklubját, hogy ő lehet a holland politika egyik kulcsfigurája.

A két szélsőséges párthoz képest egy mérsékeltebb véleményt képvisel a jelenlegi kormánykoalíció legnagyobb pártja. Mark Rutte személyében a miniszterelnököt is adó VVD semmi esetre sem szeretne kilépni az unióból és népszavazást sem akar tartani az ügyben. A konzervatív liberális párt sokkal inkább egy gazdasági kritikát képvisel az EU felé. Rutte alatt a holland állam csökkentette a kiadásait és 50% alá vitte a GDP arányos adósságát. Ezt a neoliberális politikát az uniótól és még inkább az eurózóna tagjaitól is elvárják. Az elődnek tekinthető Bolkesteinnal szemben azonban a jelenlegi VVD nem csak hangot adott elégedetlenségének, hanem eredményeket is sikerült elérnie. A koronavírus járványra válaszul megalkotott gazdasági mentőcsomag elfogadásánál nagyon hatékonyan tudták megszervezni a fukar négyeknek (Hollandia, Ausztria, Dánia, Svédország) nevezett fiskálisan szigorú, nettó befizető államok csoportját. A tárgyalások során elérték, hogy az EU ne bocsájthasson ki úgynevezett koronakötvényeket, illetve a vissza nem térítendő hitelek összegéből is jelentős mértékben lefaragtak. A négy kormányfő közül is Rutte volt a legaktívabb a jogállamisági kritériumok bevezetésének szorgalmazásában, illetve a GDP arányos hozzájárulás alacsony szinten tartásában.

Azonban a holland politikában, ahogy sok más országban is nem csak jobboldali kritika fogalmazódik meg az unióval szemben. A baloldali Szocialista Párt (SP) leginkább azokat a szegényebb rétegeket tudja felkarolni, akik tartanak az olcsó beáramló munkaerőtől és rossz szemmel néznek a munkahelyek kiszervezésére. A párt gyakran felszólal a globalizmus és annak képviselője, az unió ellen is. Egyik programpontjuk, hogy szeretnék visszavezetni az euró előtti nemzeti valutát, így visszanyerve a monetáris függetlenségüket. Az SP ráadásul az Európai Parlament egyik frakciójának sem tagja, mondván, hogy az ő politikájuk kizárólag nemzeti szintű (igaz, hogy a legutóbbi választáson már be sem jutottak az EP-be).

A miniszterelnök, Mark Rutte a mérsékelt hang a holland politikában.

Euroszkeptikus álláspontot még jó pár kisebb párt is képvisel Hollandiában. Ők szintén bent vannak a parlamentben, mivel a mandátumok elosztása arányos és gyakorlatilag bejutási küszöb sincsen. Szerdán azonban újra az urnához járulnak a választópolgárok és elmondják a véleményüket, többek között az Európai Unióról is. A közvélemény-kutatások semmilyen érdemleges változást nem jeleznek előre. Feltehetően marad a jobbközép-centrista Rutte kormány, esetleg néhány kisebb koalíciós partnerrel kiegészülve. Az ellenzék legnagyobb ereje a kilépéspárti PVV lehet, míg a másik szélsőjobboldali párt az FvD továbbra is csak néhány mandátumot szerezhet. A szocialisták ugyan veszíthetnek néhány helyet, de így is meghatározó erők tudnak maradni a baloldalon. A választásoktól tehát nem kell hatalmas meglepetéseket várni. A kilépést pártolók most egészen biztosan nem fognak sikert aratni, de hosszú távon felerősödhetnek az unióval szemben kritikus hangok. Hollandia most egy nagyon hasonló helyzetben találhatja magát, mint az Egyesült Királyság néhány évvel a Brexit előtt. Adott egy erősödő, bevándorlásellenes szélsőjobboldal, egy az unióban kemény tárgyalási pozíciót felvenni akaró kormány és egy a globalizmust kritizáló munkáspárt. Innen már csak a hollandok döntése, hogy merre tovább.